Cseni Pop

Hejj, be szép az este!

Hova a jó Istenbe tűnt már el a yakuza...? Kezdem gyártani a buta elméleteimet. Az meg már olyankor régen rossz. Hiányzik, na, hiányzik. Hát és aztán...?

Holnap megyek színházba, megnézünk egy Rebeccát. Szeretek színházba járni, jó szórakozás, de tényleg, járjatok színházba! Szombaton meg elméletben városnapon leszek Hatvanban, már ha az időjárás is úgy akarja, ellenkező esetben másnak isszuk a Sangriáját és a tarhált cigit szívjuk, máshol. No de, kérem...

Nem tudom, mi teszi, de mostanában olyan megmondomatutifrankót stílusom van, ami mondanom se kell, nem valami testhezálló. Okoskodásnak hat, azt meg nem szeretjük. Én sem, más sem, és fúj. Nem bírják az emberek. Lássatok csodát, Én is emberből vagyok, Én sem bírom. Vissza kellene vennem magamból. Meg egyáltalán, valami rendszert vinni az életbe. Tudjátok... Hm, leírok egy elrettentő példát.

Adott egy fiú, aki azért nem megy az X-Faktorba a "sztárzsűri" elé, mert nincs, aki elmenjen vele. Eddig mindent egyedül intézett ezzel kapcsolatban, és amikor már a finishben van, akkor jön rá, hogy neki kíséret kell. Lehet, hogy nagyon-nagyon rosszul vagyok összerakva, de mi az, hogy ilyenkor jut eszébe, hogy Ő mennyire egyedül van? Tizenhét éves, de a mentalitása alapján 13-nak se. Nem tesz azért, hogy jobb legyen neki. Én meg csak okoskodok, hát hogyne. Még csak 9.-es, így is, iskoláról iskolára jár. Mert itt sem jó neki, ott sem, ezért, meg azért. Elköveti ugyanazt a hibát, az élet minden területén: Nem alkalmazkodik. Semmihez. Megmondtam neki: Rohadtul nem vagy talpraesett! Helyeselte, aztán ellent mondd azzal, hogy eddig mindent egyedül csinált. Ahhoz meg, akárhogy is, kell némi talpraesettség. Nincs bajom a gyenge férfiakkal, de ez már nem a "Gyenge fiú" kategóriába tartozik.

A másik kedvencem anyukám. Na most, vele sincs bajom, alapjába véve jó fej nő, csak néha annyira értetlen. Történt ma az az eset, 10:22-24 volt (ennek lesz jelentősége), amikor Én felkeltem. Apa szerelte össze a cipős szekrényt, köszöntünk egymásnak, Anyával is köszöntünk, ezzel nem is lenne probléma. Nyitom ki a spejz ajtót, Anya mondja, hogy menjek már el boltba. Jól van, mondom, de fél 11 van, addig nem tudta volna valaki elintézni. Tudni illik, hogy Anya elég korán fent van már, ma speciel még az ebéddel sem kellett foglalkozni, hát mi akadályozta meg Őt, vagy bárkit is abban reggel 8 órától fél 11-ig, hogy elmenjen a közértbe. Na most, választ nem kaptam, igazából nem is igényeltem, ennek a történetnek számomra 10 óra 32 perckor vége is volt. Megkajoltam, felöltöztem, mentem. Nem csináltam ebből Én különösebben kérdést, itt lakom, az élelmezés Nekem is szívügyem. Este Anya felhozta a reggeli incidenst, amit Én már el is felejtettem, tehát ha Nekem nem mondja, azóta se kerül elő. De már olyanokba folytunk itt bele, hát... Nem publikus. És egyszerűen nem tudtam vele megértetni, hogy Nekem ezzel az ég világon semmi bajom nem volt. De Ő mondta, hogy már pedig, Nekem ez problémát jelentett, és így, meg úgy. Volt ez, fél 9-kor. Szerintem azóta sem érti a történet lényegét, de nem is érdekes. Anya ilyen, különben, mindennek óriási feneket kerít. De minek? Már 1 éve húzódik egy bizonyos családi dolog, egyszer nem hallottam még a szájából, hogy "Elnézést" vagy "Bocsánat". Pedig engem a szomszédok előtt rángatott a fejemnél fogva, az okát azóta se tudom, nem is érdekel már, de egy "Bocsánat, kislányom" jól esett volna. Különben meg, Én vagyok a hülye, hogy elvárok ilyet az édesanyámtól. Tegnap így hívom fel Anyát: "Szia, ne haragudj már, maradhatnék 9-ig?" Apát így hívom fel a múltkor: "Szia! Ne haragudj már, hogy zavarlak, de mikor érsz haza?"

Most már annyira nem kételkedek abban, hogy rosszul vagyok össze rakva.