Ó!
Hi, fiatalok!
Az van, hogy nincs semmi. Komolyan, azt hittem, tőlem naivabb ember nem létezik. Erre ma kiderül, hogy de! Nem kellett volna megkúrnia egy hónap után a csajt, vagy Isten tudja, mennyi után. Na, meg hogy már több lánnyal is volt dolga! Hu, micsoda szörnyűség...! Érzitek az iróniát, remélem. B., Én azt mondom, ne légy kislány. Egyrészt. Másrészt, majd Te is megtudod, hogy működik ez, ha odakerülsz. És még egy dolog: Tizenhét évesen nincs ebben semmi. Pont, hogy ez az ideális mostanság. Ezzel nem akarok senkit sem buzdítani, saját magamat se, de a kémia 15 évesen is beindulhat. Nullától 99-ig. És ha Te nem vagy magadhoz őszinte, akkor majd Én az leszek, de a legjobb lenne, ha Te is belátnád: Semmi esélyed a fiúnál.
Nagyon sajnálom. Eddig próbáltalak lelkesíteni, bíztatni, szép, okos szavakat mondani. Már nem látom értelmét. Ez az igazság. Én se kellek se a kandúrnak, se a yakuzának. Azt hiszem, Én ezt már kellőképpen elfogadtam. Vagyis, beláttam. Kezelem a magam kis módján. Nem esik rosszul. Azt várom már, amikor Te is eljutsz arra a szintre, amikor már leszarod.
Ellenben, azt be kell valljam, nagyon jót mosolyogtam rajta. Mintha a régi énemtől olvastam volna valamit. Cseni annyira kislány volt. Zseni meg kislány. Kislány 2.0. :) Felettébb mosolyogtató. Ebben a kis irományban minden volt: féltékenység, alaptalan szemrehányás, konzervatív gondolkozás, régimódúság. És sok-sok naivitás.
Azt mondták Nekem egyszer, hogy szerintem a világ (vagy az élet? Na, yakuza?) olyan csodálatos. Rá kell cáfoljak. Jelenleg nem tudom megmondani a miértjét, de Én már akkor is fel tudtam volna robbanni a méregtől. Még, hogy csodálatos! Faszság.
Túlságosan tisztelem ahhoz, hogy bármi csúnyát is mondjak neki. Egyszer bátorkodtam megmutatni neki a középsőujjamat, hát jól ki is kaptam. Ilyet Én neki nem mutogatok. A frappáns beszólás csak itthon jutott eszembe: Mert? Ki vagy Te, aranybogárvirágszálam? Jó, Én mindent eltűrök, persze. Nem mondok semmit, mert azzal csak magamnak tennék rosszat. De akkor is! Egyenjogúság, ember! Inkább bocsánatot kérek, az a biztos.
És itt és most csitt erről a témáról. Én nem csinálok még egy blogot, az hétszentség!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.