Cseni Pop

Hi.

Olyan nincs, hogy lehetetlen. Ezt az elvet Én is nagyon-nagyon sokáig vallottam, de ma sikerült belátnom, hogy mégis csak léteznek végrehajthatatlan dolgok. Ami nyilván valóan, nem esik jól.

Minden hiába. Semmivel nem tudok elérni semmit. Az élet sok területén bizonyosodott már be az a rettentően bosszantó tulajdonságom, hogy képtelen vagyok elérni a magam elé kitűzött célokat. Vagy azért, mert túlságosan is akarom, vagy azért, mert a környezet nem teszi lehetővé. Úgy gondolom, itt most inkább a környezet szenyózik. Oda minden jó érzésem. Reménytelen helyzet. Vagy Én vagyok ennyire reménytelen...? Egyik. Egy végtelenül tipikus szösszenet: Én nem kellek senkinek. Mindenki tudja magáról, hogy ez nincs így. Tagadni felesleges. Akarva akaratlanul elgondolkozik azon az ember olyankor, amikor ilyen kijelentéseket tesz, hogy mennyi hiba van benne, amit még jó, hogy mások nem preferálnak! Mondogattam Én magamról még annak idején, hogy egy két lábon járó hiba vagyok. Most ezt úgy mondanám, 15 éves fejjel, hogy "Én egy két lábon járó szörnyű evolúciós hiba vagyok!" Nem önsajnálat, ez a valóság, más is, simán megmondja.

Kezdem feldolgozni, elfogadni. Már csak azért is, mert nem szeretnék megint beteg lenni. Az nem volt kellemes. Tovább harcolni kegyeiért hiába való. Ennek így kellett történnie, ez ennyi volt, és a többi sablonszöveg. Két dologgal szoktam nyugtatni magam: Lesz ez még így se; Volt már ettől rosszabb is.